A kis bohóchal és a nagy szív
A Korall-öböl mélyén, egy színes tengerirózsa takarásában élt egy kis bohóchal, akit Bubinak hívtak. Bubi volt az egyik legkisebb a haliskolában, ahová mindenféle tengeri élőlény járt – angolnák, ráják, csikóhalak és sokféle színpompás halacska.
Bubi csendes volt és visszahúzódó. Szeretett tanulni, figyelni, és különösen jó volt a rejtőzködésben. De mivel más volt mint társai – kisebb, halkabb és kissé félénk –, néhányan gyakran csúfolták őt.
– Nézd már, mekkora uszonya van! Mint egy vízcsepp! – nevetett rá a rája.
Olyan kicsi vagy Bubi, hogy még egy buborék is nagyobb nálad! – csipkelődött az angolna.
Bubi ilyenkor csak lehajtotta a fejét, és elbújt a legközelebbi korall mögé. Senki sem állt ki mellette. Egészen addig a napig, amikor valami megváltozott.
Az iskolában új tananyag következett: az együttműködés. A tanító, egy bölcs teknős volt, aki egy feladatot adott nekik: párokban kellett egy sötét barlangon átúszni és közben egymásra vigyázni.
Bubit egy narancsszínű bohóchal lánykával, Korallal osztották be. Korall barátságos volt, de határozott. Ahogy úsztak, lassan már a kijárat küröl voltak és Bubi egyszer csak megijedt egy árnyéktól és visszahőkölt. Később kiderült, csak egy ártalmatlan alga volt, de a többiek a barlang előtt hangosan kinevették őt.
Ekkor Korall előreúszott, feléjük fordult és hangosan odaszólt a többieknek:
– Elég legyen! Bubi nem gyáva, csak óvatos. Lehetnétek ti is kedvesebbek és inkább segíthetnétek másoknak, mintsem kinevetitek őket. Sokkal több barátotok is lenne!
Mindenki elcsendesedett. A tanítóteknős bólintott, és azt mondta:
– Korallnak igaza van. Az igazi bátorság nem abban mutatkozik meg, hogy ki a legnagyobb vagy a leghangosabb, hanem abban, hogy ki képes kiállni másokért.
Attól a naptól kezdve senki sem csúfolta Bubit. Sőt, egyre többen lettek kíváncsiak rá, mert kiderült, hogy rengeteg érdekes dolgot tud a tenger alatti világról, amit más nem vett észre.
Bubi nem lett a leggyorsabb vagy leghangosabb hal, de a szíve, az bizony egy egész óceánt is megtölthetett volna szeretettel.
Korábbi mesék
A kis bohóchal és a nagy szív
A Korall-öböl mélyén, egy színes tengerirózsa takarásában élt egy kis bohóchal, akit Bubinak hívtak. Bubi volt az egyik legkisebb a haliskolában, ahová mindenféle tengeri élőlény járt – angolnák, ráják, csikóhalak és sokféle színpompás halacska.
Bubi csendes volt és visszahúzódó. Szeretett tanulni, figyelni, és különösen jó volt a rejtőzködésben. De mivel más volt mint társai – kisebb, halkabb és kissé félénk –, néhányan gyakran csúfolták őt.
– Nézd már, mekkora uszonya van! Mint egy vízcsepp! – nevetett rá a rája.
Olyan kicsi vagy Bubi, hogy még egy buborék is nagyobb nálad! – csipkelődött az angolna.
Bubi ilyenkor csak lehajtotta a fejét, és elbújt a legközelebbi korall mögé. Senki sem állt ki mellette. Egészen addig a napig, amikor valami megváltozott.
Az iskolában új tananyag következett: az együttműködés. A tanító, egy bölcs teknős volt, aki egy feladatot adott nekik: párokban kellett egy sötét barlangon átúszni és közben egymásra vigyázni.
Bubit egy narancsszínű bohóchal lánykával, Korallal osztották be. Korall barátságos volt, de határozott. Ahogy úsztak, lassan már a kijárat küröl voltak és Bubi egyszer csak megijedt egy árnyéktól és visszahőkölt. Később kiderült, csak egy ártalmatlan alga volt, de a többiek a barlang előtt hangosan kinevették őt.
Ekkor Korall előreúszott, feléjük fordult és hangosan odaszólt a többieknek:
– Elég legyen! Bubi nem gyáva, csak óvatos. Lehetnétek ti is kedvesebbek és inkább segíthetnétek másoknak, mintsem kinevetitek őket. Sokkal több barátotok is lenne!
Mindenki elcsendesedett. A tanítóteknős bólintott, és azt mondta:
– Korallnak igaza van. Az igazi bátorság nem abban mutatkozik meg, hogy ki a legnagyobb vagy a leghangosabb, hanem abban, hogy ki képes kiállni másokért.
Attól a naptól kezdve senki sem csúfolta Bubit. Sőt, egyre többen lettek kíváncsiak rá, mert kiderült, hogy rengeteg érdekes dolgot tud a tenger alatti világról, amit más nem vett észre.
Bubi nem lett a leggyorsabb vagy leghangosabb hal, de a szíve, az bizony egy egész óceánt is megtölthetett volna szeretettel.